Bűnbarlang
2012. május 18.
Voltunk már rebellisek, huligánok, népellenségek, de úgy kollektívan még Rákosi sem nevezte bűnbarlangnak a báró Perényi által alapított Magyarok Világ Szövetségét.
Azt hiszem, hogy a Miniszter úr rossz helyen keresi a bűnbarlangot, és örömében nem látja a fáktól az erdőt. Két év sem volt neki elegendő, hogy a saját kérésére megkapott területén némi eredményt érjen el, és felzárkóztassa, de legalább rámutasson a cigányai között, hogy amit egyesek leginkább bandába tömörülve elkövetnek, az bűncselekmény.
Vagy lehetséges, hogy a teológián nem tanulta volna meg, hogy a lopás, rablás, betörés, emberölés, mások házának az ablakait, a tetejét leszedni, a kábeleket leszerelni, a zsilipet ellopni bűnnek számít?
Úgy tűnik, fogalomzavarban van Balog Zoltán úr, amikor a Magyarok Világszövetségét bűnbarlangnak nevezi.
Fel kellene sorolni, és elküldeni neki az eddigi programokat, mindent, amit a MVSZ kezdeményezett, hogy pontosítsa, melyik alapján nevezi a szervezetet bűnbarlangnak.
Kijelentése magát minősíti, és úgy tűnik, hogy mint lelkész sem felel meg az eredeti hivatásának. Fejébe szállhatott a dicsőség, hogy a gyülekezet pulpitusáról az ország legnagyobb hatáskörű miniszterségét megkapta. Hogy ne soroljam, de ekkora, és ennyiféle feladat értéshez lángésznek kell lenni.
Nem hinném, hogy a teológián mindezt megtanították, és azt sem hiszem, hogy azt sugallták volna, hogy megbélyegezzen, megsértsen embereket, csoportokat.
Nekem mindig kételyem volt, hogy képes legyen a cigány ügyet rendezni.
Úgy tűnik, hogy annyit sem ért el, mint egy valamikori cigányvajda. Az tudott rendet tartani, mert volt tekintélye a cigányai között. De a vajda köztük élt, és mindent látott, mindent tudott, és odacsapott, ha kellett.
Balog Zoltán felfelé bukott az első feladatán, és hibát követett el, még mielőtt letette volna az esküt. A Nemzeti Erőforrásból kivette a nemzetit, mert ezek szerint sérti a szemét a nemzeti szó, pedig a nemzethez minden állampolgár tartozhat, aki beilleszkedik a nemzetbe, és annak javára tevékenykedik.
Álságos a magyarázata, hogy az Emberi Erőforrás közelebb áll az emberekhez. Már ez az intézkedése bennem gyanút keltett. Nagyon emlékeztet a kommunista törekvésekre, amikor minden, ami nemzeti volt, irtóztak tőle, és tiltották. Ajánlom újra megnézni a Péntek 8 múlt heti műsorát, ahol vendég volt.
Azt hiszem, az eddigi tevékenysége és kijelentései bizonyítják, hogy alkalmatlan a miniszteri posztra. Ha volna gerince, megkövetné a MVSZ tagjait, otthoniakat, és szerte a nagyvilágban. Ilyen esetben, egy magát valamire tartó ember benyújtja a lemondását, hogy ne ártson a pártjának, és a nemzetnek.
A Fidesz pedig jobb, ha átgondolja az álláspontját a MVSZ-szel kapcsolatban, mert 2014-ben szükség lehet a mi szavazatainkra is.
Vinczer S. Péter
Kanada
Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat
7433/120518