Eszme a rablásoz és a gyilkoláshoz

2012. február 25.

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján a Magyarok Világszövetsége megkoszorúzta Kovács Béla emléktábláját Budapesten. A rendezvényen mintegy százan vettek részt. Az emléknapot Kovács Béla, az akkori vezető kormánypárt, a Kisgazdapárt főtitkára 1947. február 25-én történt elhurcolásának évfordulójára időzítette az Országgyűlés.

Az egybegyűltekhez elsőként Gyetvay György Gergely, az MVSZ Fővárosi Szervezetének négy évre újraválasztott elnöke szólt. A történész végzettségű tisztségviselő ismertette Kovács Béla életútját Baranya megyei szülőfalujából, az országgyűlési képviselői mandátumáig, majd mentelmi jogának felfüggesztése nélküli, nyolc évig tartó szovjetunióbeli elhurcolásán át, Nagy Imre 1956-os kormányának miniszteri tisztségéig, és pár év múlva, 51 éves korában bekövetkezett haláláig.

Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Rácz Sándort, az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc élő hősét idézve kijelentette: 1848. március 15-én, Londonban, Karl Marx közzétette a Kommunista kiáltványt, amely nem más mint eszme az elmúlt kétezer év legnagyobb előre eltervezett, szervezett rablásához, amelynek neve kommunizmus. E rablással járulékosan társult 120 millió ember legyilkolása, szerte a nagyvilágban. Magyarország igen helyesen a fasizmussal, és a nácizmussal együtt elítélendőnek minősítette a kommunizmust. Nyugat-Európa és az Európai Unió tragédiája, hogy ezt mindmáig nem merte megtenni – mondta az MVSZ elnöke. Beszéde végén felszólította a ma élő magyar nemzedéket, hogy kapcsolódjék be a kommunisták legsúlyosabb magyarellenes népirtása, az 1956. október 25-i, Kossuth téri népirtás elkövetőinek üldözésébe, hiszen a Magyarok Világszövetségének feljelentése alapján az ügyészség nyomozást nyitott az ezer, himnuszt éneklő magyar ember életét kioltó sortűz eltervezői, elkövetői és támogatóinak kézre kerítéséért.

A rendezvény koszorúzással zárult. A Magyarok Világszövetsége nevében a kommunizmus áldozatainak emlékére a koszorút Patrubány Miklós elnök, Hompoth Zoltán, a Kárpát-medencei Térség alelnöke és Gyetvay György Gergely, az MVSZ Fővárosi Szervezetének elnöke helyezte el.

 

MVSZ Sajtószolgálat - 7419/120225